Egy szoftverfejlesztés során általában eltérő érdekek fogalmazódnak meg a fejlesztés megrendelőjénél, valamint a fejlesztést elvégző cégnél. Ezek az érdekek persze nem kibékíthetetlenek, de egy megfelelő alku megkötéséhez fontos, hogy tisztázzák a felek, mi is a szándékuk a szoftverrel a jövőben.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy kié a szoftver „tulajdonjoga”. A szoftver egy szellemi alkotás, nem pedig egy birtokba vehető fizikai tárgy (dolog), így nem a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók rá, hanem a Szerzői jogról szóló törvény rendelkezik róla. A tulajdonjog tehát, mint fogalom a szoftver relációjában nehezen értelmezhető.

A szoftver tekintetében, ahogyan más szerzői műveknél is, a szerzőt illeti meg a személyhez fűződő és a vagyoni jogok összesége. A vagyoni jogok alapján a szerzőt illeti meg az a jog, hogy a mű egészének, vagy részének felhasználását más számára engedélyezze. Tehát szoftver esetében a fejlesztő rendelkezik azon lehetőséggel, hogy a megrendelő részére vagy a vagyoni jogok teljesességét ruházza át, vagy egy meghatározott terjedelmű felhasználási jogot engedjen az adott szoftveren.

A két jog nem ugyanaz, a vagyoni jogok szinte bármilyen kereskedelmi hasznosítást lehetővé tesznek a megrendelő számára, míg egy szűkebb körű felhasználási jog lényegében a szoftver használatának lehetőségét jelenti.

Így a megrendelő, ha a legteljesebb jogokat kívánja magának tudni, akkor általában a vagyoni jogokat igényli (hétköznapi értelemben ez áll közel a tulajdonjoghoz).

Egy fejlesztő cég adott esetben árazhatja úgy a szolgáltatásait, hogy amennyiben vagyoni jogokat is kíván szerezni a megrendelő, akkor a fejlesztés díja magasabb, de ha a megrendelő számára elegendő a felhasználási jog, akkor a fejlesztő alacsonyabb díjon nyújtja a szolgáltatását.

Olyan szoftverek, vagy kódrészletek tekintetében, amelyeket a fejlesztő a későbbiekben más ügyfél részére is hasznosítani tud, egy befektetésnek tekinthető, ha a fejlesztő megtartja a vagyoni jogokat, hiszen a későbbiekben kisebb időráfordítással fejleszthet szoftvereket más ügyfél részére, vagy akár némi módosítással egy kész szoftverterméket (dobozos terméket) is létrehozhat, amelyet utána nagy mennyiségben értékesíthet.

A megrendelői oldalról a legfontosabb értelemszerűen az, hogy az adott szoftvertermék használatára lehetősége legyen. Ehhez önmagában elég a felhasználási jog. Amennyiben a vagyoni joghoz (vagy kizárólagos felhasználási joghoz) ragaszkodik a megrendelő, ezzel elveszi annak a lehetőségét a fejlesztő cégtől, hogy az adott szoftvert, vagy annak egy kódrészletét másnak is értékesíteni tudja. Ezt pedig a fejlesztő be fogja árazni.

Megrendelői oldalról az indokolja a felhasználásra kiterjedő jognál szélesebb körű jogok megszerzésének igényét, hogy adott esetben később a megrendelő szeretné átdolgozni a szoftvert, vagy azt egy más rendszerrel kívánja kompatibilissé tenni. Ebben az esetben hozzá kell nyúlni a szoftverhez, azonban a puszta felhasználási jog nem tartalmazza szükségszerűen az átdolgozás (módosítás) jogát, csak akkor, ha ezt kikötötték.

Tehát, ha a Megrendelő nem vagyoni jogokat kap a szerződéses rendelkezések alapján, abban az esetben érdemes a felhasználási jog terjedelmét az átdolgozásra is kiterjeszteni a megállapodásban.

Ebben az esetben, jogi értelemben a megrendelő a későbbiekben nem szorul rá a fejlesztőre, az átdolgozást a későbbiekben, maga is elvégezheti, illetve más fejlesztő céggel is elvégeztetheti.

Egy másik kérdés, hogy bár ezt jogi értelemben megteheti a Megrendelő, azonban a gyakorlatban abban az esetben fogja tudni valóban átdolgozni a szoftvert, amennyiben a forráskód is a rendelkezésére áll.

A forráskód lényegében a programozási nyelv utasításait tartalmazó, ember által is olvasható fájl. Ennek megléte nélkül csak nagy erőforrás ráfordítással fejthető vissza a program, ami a megrendelőnek általában nem éri meg.

A fejlesztő oldaláról azonban nem feltétlenül ideális a forráskód átadása, hiszen így egyrészről a megrendelő nem kötődik hozzá, másrészről a jogtalan felhasználások kockázata is hatványozottabb, ha a forráskód kikerül a birtokából.

A forráskóddal kapcsolatos kérdéseket a felek általában a szerződésben szabályozzák. Ha a forráskód tekintetében a felek nehezen kötnek kompromisszumot, abban az esetben megoldás szokott lenni a forráskód letét, amely megállapodás alapján a forráskód egy harmadik félnél (pl. ügyvédnél) kerül elhelyezésre, aki a forráskódot a felek által meghatározott feltételek teljesülési esetén adhatja ki a megrendelőnek.

A szoftverfejlesztési projektek során a fejlesztő cégek gyakran már korábbi projektek során elkészült kódrészletekkel, komponensekkel dolgoznak. Ez persze a Megrendelő számára kedvező lehet, hiszen nem kell a „nulláról” lefejleszteni egy adott szoftvert, így a projekt sokkal gyorsabban halad és nem utolsó szemponttól olcsóbb is.

Ilyen helyzetben nem feltétlenül elvárható a Megrendelő részéről, hogy a fejlesztő korábban kifejlesztett szellemi alkotásán olyan szintű jogokat szerezzen, mint amelyet azon a kódrészleten szerez, amelyet az ő kérésére, az ő megrendelésére és az ő költségén fejlesztett le a fejlesztő.

Ilyen esetekben a szerzői jogi rendelkezésekben jellemzően ezen korábban elkészített, meglévő elemekre a megrendelő egy szűkebb körű felhasználási jogot szerez, míg a saját kérésére fejlesztett elemeknél egy tágabb körű felhasználási jogot, vagy vagyoni jogot kap.

Minden fejlesztési projekt más, azonban érdemes a feleknek az elején tisztázni, hogy mik a céljaik, igényeik a szoftver kapcsán. A megrendelőnek például nem minden esetben érdemes ragaszkodni a vagyoni jogokhoz, hiszen jellemzően nem az a célja, hogy az elkészült terméket továbbértékesítse, hanem az, hogy használja, a megfelelő biztosítékok mellett.

Természetesen indokolt lehet megrendelői oldalról a ragaszkodás a vagyoni jogokhoz, olyan rendszereknél (pl. banki, biztosítói rendszerek), ahol a működésfolytonossági, illetve IT biztonsági szempontok miatt elengedhetetlen, hogy minden egy kézben, a megrendelőnél összpontosuljon.

Olyan helyezetekben, amikor mindkét fél magánál kívánja tudni a vagyoni jogokat, megoldásként szokott szolgálni az a lehetőség, hogy a fejlesztő átruházza a megrendelő részére a vagyoni jogokat és a forráskódot, azonban ezzel egyidejűleg a megrendelő, immáron a vagyoni jogok birtokában a fejlesztő részére (vissza)engedjen felhasználási jogot, amely akár a kereskedelmi hasznosításra is kiterjed. Ez lényegében egy észszerű kompromisszum lehet a felek számára, hiszen a megrendelő megkapja az általa igényelt jogokat, de a fejlesztő sincsen kizárva abból, hogy az elkészült kódrészleteket egy másik projekt kapcsán felhasználhassa.

Jelen cikk csupán tájékoztató jellegű, nem tér ki a vonatkozó szabályozás minden aspektusára, célja pusztán a figyelem felhívása, továbbá nem minősül egyedi ügyben adott konkrét jogi tanácsnak, így tartalmáért felelősséget nem vállalunk.